Óvodapszichológus

A gyermekek szókincse függ attól, hogy csecsemőként mennyi szót hallanak: egy kutatás szerint minél több szót használnak a szülők a gyermek nyolc hónapos koráig, annál nagyobb lesz a gyerek szókincse három évesen. A szókincs részben a szülők szókincsének függvénye, ugyanakkor részben a gyermeknek való olvasástól is függ, hiszen az olvasott szövegben gyakran olyan szavak is előfordulnak, amelyet az ember a hétköznapi nyelvben nem, vagy csak keveset használ – ez az egyik különbség a meseolvasás és a fejből mesélés között.

A hangos olvasás elősegíti a korai nyelvi fejlődést már jóval a beszéd megjelenése előtt. Emellett a kutatások szerint a gyermekek kíváncsisága, felfedezőkészsége, motivációja és memóriája is javul, ha olvasunk nekik. Fejlődik az odafigyelés és hallgatás képessége is, amely később, az óvodai, iskolai évek alatt igencsak kulcsfontosságú lesz. A gyermekek az olvasás élményét így a szülő jelenlétével, figyelmével, közös, kellemes élménnyel kötik össze, így később is pozitívan viszonyulnak az olvasáshoz.

A legjobb olvasmányélmény még mindig a mese, mivel a gyerekek szeretik az ismert szövegeket és az ismétlődést, a mesék világában pedig vannak ilyen tipikus ismétlődő mesei motívumok és vannak kifejezetten mesékben gyakori, esetleg régies szavak (kisvártatva, fondorlatos), különleges szófordulatok, mint „halk neszezéssel szitált az eső”, „arra baktatott egy sündisznó”. A mesék hétköznapitól kissé eltérő szóhasználata a felolvasás által értelmezhetővé válik, beépül a gyermek szókincsébe, így az a gyerek, akinek sokat olvasnak, iskoláskora kezdetére nagyobb szókinccsel, fejlettebb nyelvi készségekkel rendelkezik.

A közös olvasás során a kisgyermekek még az olvasástanulás megkezdése előtt felismernek néhány betűt, megtanulják, hogy a nyomtatott szöveg milyen viszonyban van az élő beszéddel (azaz, hogy a papíron lévő betűk hangosan kimondható szavakat jelölnek), természetessé válik számukra, hogyan kell tartani egy könyvet, melyik az eleje, hogyan lapozunk. Az olvasott szöveg a nyelvtani szabályok elsajátítását is javítja, gyorsítja.

A felolvasás mellett a mondókázás, verstanulás is fejleszti a gyermek szavakhoz, szöveghez való viszonyát: a 3-4 éves gyerekek által ismert mondókák mennyisége előre jelezte, hogy kisiskolás életkorban mennyire képesek felismerni a szövegben a rímeket, a ritmust, az alliterációt. A gyerekek gyakran preferálják a rímelő történeteket, ezért ha sima prózával nem megyünk semmire, keressünk versbe szedett mesét.

A korai együtt olvasás, mondókázás, verselés elősegítik az írás-olvasás megtanulását. Aki pedig kiskorában jól megtanul olvasni és szöveget értelmezni, az később is ügyesebben, gyorsabban és ezért szívesebben is olvas. Az olvasás és a szövegértés képessége pedig felnőttkorban nem csak műveltségi kérdés, hiszen nem csak regényeket olvasunk, nem csak tankönyveket, hanem újságcikkeket, használati utasításokat, a lakáshitelünk szerződését vagy munkavállalói szerződésünket is.

                                              (A divany.hu alapján Fehér Béláné)

Dédszüleink, ükszüleink még alig jártak iskolába, helyette sokszor fiatalon dolgoztatták, vizet hordattak, nehéz munkát végeztettek velük, libapásztorkodtak, lepkéket kergettek, fára másztak, mezítláb szaladgáltak, a mezőn bukfenceztek. Kukoricacsutkából maguk készítettek babákat, vagy kisbicskával fadarabból faragtak maguknak lovat. A mozgás mindennapi életük nagy részét adta. De nem véletlenül ringatták gyermeküket sem bölcsőben ősanyáink, mert a tapasztalatuk azt mutatta, hogy a ringatás-mozgás nyugtatóan hat a csecsemőre.

A ma gyermeke alig mozog. Már a másfél-két éves gyermeket is leülteti a szülő a tévé elé rajzfilmet nézni. A városi, tömbházas lakókörnyezet miatt a gyermek alig tölt időt a szabadban. A felgyorsult világban már az óvodába is autóval visszük a gyermekeinket. A tévéműsorokból és filmekből sok információt gyűjtenek a gyerekek, a memóriájukban rengeteg képet tárolnak, mert (a nyelvi és a képzeleti világ rovására) hatalmas képi világ veszi körül őket, de a sok információ elveszi az időt a mozgástól. Pedig az idegrendszer fejlődéséhez, éréséhez (stimulálásához) a megszületés pillanatától a legfontosabb a mozgás. A bukfenc, a hinta, az egyensúlyozást fejlesztő gyakorlatok az idegrendszer harmóniáját, a koncentrációs képességet alapozzák meg. Még a kismozgásoknak, mint az ujjak mozgatásának is fontos szerepe van a megismerésben, észlelésben, például a téri viszonyok, a betűk és a számok, az összefüggések felismerésében.

A mai gyermeket rengeteg inger éri, idegrendszerüknek rengeteg információra kellene reagálniuk, a módszeres gondolkodás helyett az agyuk állandóan pörög, emiatt a gyerekek gyengébbek türelemben, késleltetésben és önkontrollban. Mivel a gyermek belső kontrollal nem rendelkezik, ezért ezeket a szülő csakis a külső kontrollal, a szeretetteljes neveléssel alakíthatja ki gyermekében.

Érdemes odafigyelni már kicsi kortól a gyermek mozgására, mert előrejelző lehet a későbbi fejlődésére is. „A mai gyerekeknek háromszor többet kellene ugrálniuk, bukfencezniük, labdázniuk, mint a korábbi generációknak, a részképesség-hiányosságokkal küzdő gyerekeknek pedig ötször több mozgásra lenne szükségük” – mondja Gyarmathy Éva, az MTA Pszichológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa.

Tehát irány a játszótér, a séta, a kerékpározás, kirándulás, később pedig az aktív sportolás, amivel a legtöbbet tehetjük gyermekünkért.    

Fehér Béláné
óvodapszichológus

„Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődjék a gyermek zenei nevelése, azt találtam felelni: kilenc hónappal a születése előtt. Első percben tréfára vették, de később igazat adtak. Az anya nemcsak testét adja gyermekének, lelkét is a magáéból építi fel…”- mondotta Kodály Zoltán 1948-ban Párizsban egy művészeti nevelésről szóló konferencián.  Mára már tudjuk, kutatások igazolták, hogy a várandósság ötödik hónapjától kezdve reagál a zenére a kisbaba. Bizonyos zenék megnyugtatják, mások hatására erős rugdalózásba kezd. Az is tény, hogy az anyaméhben hallott, érzékelt hangok közül az édesanya hangja az, amely erősebben jut el a hallószervéig, s mivel a fülünk az egyensúlyi rendszer központja is, ha az anya énekel és a zene ritmusára mozog, táncol, a baba zenei érzékenysége is erősebb.

Az is közismert az idegtudomány gyors fejlődése által, hogy az újszülött a beszéd elsajátítására „előhúrozott, előkészített” bázissal születik. Hasonlóképp van a zenének is egy az agyi mechanizmusok szintjén előkészített feldolgozása, mely nem véletlen. A babák születésekor már mérhető ritmusra való érzékenység azt jelzi, a baba hallókérge felkészült a beszéd és a zene észlelésére, befogadására, elsajátítására. A zene, a beszéd és a tánc azonos gyökerű. Miért van ez így? Mert agyunk a gazdaságos működésre törekszik: a zene és a beszéd agyi hálózatának közös területei vannak, a beszédért felelős területek egy része pedig átfedésben van a számérzékért és a számtani műveletekért felelős agyi hálózatokkal.

De az is ismert, hogy a zene és a zenélés sokszintű hatása befolyásolja az értelem és különösen az érzelem agyi hálózatainak alakulását. A tervezés és gondolkodás struktúráinak kapcsolatát, a mozgást tervező és elindító területek működését, valamint az érzelmi hatás által az epizodikus (életeseményt rögzítő) emlékezet agyi központjait is befolyásolja. Egyszerűbben azt mondhatjuk, a zene képes felidézni régi életeseményeket, emlékképeket. (A zene pozitív hatását mutatja az is, hogy a meditációt is elmélyíti, de a zeneterápiát sikeresen alkalmazzák mentális betegségek esetén is.)

1995-ben a világsajtó néhány óra alatt szárnyra kapta Gottfried Schlaug neurológus kutatási eredményét, amely arról szólt, hogy a hétéves kor előtt elkezdett zenetanulás olyan agyi képletet erősít (a kérgestestet), amely felelős a bal és jobb agyfélteke közötti információáramlásért. Azóta több kutatás is alátámasztotta azt, hogy a zene az idegi kapcsolatok fejlődését, gazdagodását serkenti. Ezáltal erőteljesebbé válik a két félteke mozgástervezésért felelős területeinek kapcsolata is, valamint a kutatásban résztvevő gyerekek jobban teljesítettek emlékezeti és észlelési feladatokban is. Azt pedig még az 1970-es években magyar kutatók (Pléh Csaba és Barkóczi Ilona) tapasztalták, hogy a Kodály-módszerrel tanított gyerekek gondolkodásának folyékonysága, hajlékonysága és eredetisége jelentősen jobb kortársaikénál. A nem rég megismételt vizsgálat ismét azt erősítette meg, hogy a zenei nevelés, az éneklés hatására nőtt a gyermekek kreativitása. 

Az óvodás – kisiskolás korig a recept tehát egyszerű, ha:

• a gyermekvárás időszakától kezdve énekel az édesanya a gyermekének
• a gyermekmondókák és gyermekdalok mozgással kísért játékai során ölbe veszi, ringatja, az együttes játék és zene élményében részesíti gyermekét, akkor mindent megtesz annak érdekében, hogy az „agyfényesítő” zene lehetőségeit kiaknázza.

Fehér Béláné
óvodapszichológus
Csépe Valéria cikke alapján